Balástya

A tanyai turizmus is meghonosodott már. A balástyai tanyavilágot 25-30 km-es kerékpárút köti össze az Ópusztaszeri Nemzeti Törféneti Emlékparkkal. Balástya környéke szikvidék. A Dócra vezető út második kilométerénél jobbra kanyarodva, ezer méter után egyhektáros, mélyfekvésű réten ritka növény, a védett törpe nőszirom többszáz példánya virágzik tavasszal - érdemes e réten rövid pihenőt tartani!

Forráskút felé menet, három kilométer után földút vezet az Őszeszéki-tó parfjára. (A szántó közepén egy régi szélmalom romja látható.) Maga a tó a nagymennyiségű, lebegő ásványi anyagtól szürkésfehér vizű, legnagyobb mélysége két méter is lehet. Mióta horgászvfzként használják, madárvilága megfogyatkozott. Nem vesztett viszont szerepéből madárvonuláskor.

A település őse 1725-től tartozott Szegedhez, a hozzá tartozó tanyavilágot kapitányságokra osztották. 1891-ben Szeged-Felsőközpont néven települést alapítottak. Balástya felsőtanyai határrészén 1891. október 26-án avatták föl a Felsőközpont külterületi közigazgatási és kultúrközpontot. Az avatási ünnepségre meghívták Mikszáth Kálmánt és Munkácsy Mihályt is. Munkácsy Mihály "Honfoglalás" című festménye mellékalakjainak balástyai parasztok is a modelljei voltak. Mikszáth szerint gyönyörű típusok akadtak: "ős arcok, szőrrel benőve egészen a szemig, csontos, körteképű kunok, laposfejű tatárok, keresztbevágott szemmel, nyomott pogácsaképű besenyők, széles girbegurba fiziognómiájú, zömök termetű magyarok, apró, mélyen bent ülő szemekkel.".

Balástya 1950-ben lett önálló község, amelyet Balástya, Gajgonya, Őszeszék Kapitányságokból és Fehértó Kapitányság nagy részéből alakítottak ki.  A település lakói a belterjes szőlő- és gyümölcstermelés mellett az ország legjelentősebb fóliás-, üvegházas növény- és virágtermesztői közé tartoznak. A községben sportcsarnok, füves labdarúgópálya áll a vendégek rendelkezésére. Lehet lovagolni, horgászni és vadászni. A balástyai tanyavilágot 25-30 km-es kerékpárút köti össze az Ópusztaszeri Emlékparkkal. Balástyán élt Veszelkáné Gémes Eszter a XX. századi parasztíró. Számos népéleti tárgyú írásán kívül két kötete jelent meg: Mindig magam címmel önéletírása (1979) és a Történetek Rúzsa Sándorról (1981.)